Pár hónappal ezelőtt, nem is gondoltam volna, hogy ennyi tapasztalattal és élménnyel gazdagodom egy nyár alatt. Lehetőséget kaptam az ovitól, a tanulásra és a közös munkára. Nagy örömmel töltött el, hogy betekintést nyerhettem a kicsik világába, amit a legtermészetesebb környezetben töltenek el.
Meglepetés volt számomra, hogy ekkora természetességgel játszanak kint, az egész nap folyamán. A meredek dombra felfutnak, minden probléma nélkül. Egymással játszanak, vagy falatoznak. Mindenki megtalálja a maga helyét. Élmény volt látni, ahogy, a legkisebb gyerek még ismerkedik a koszolás és sár világával, a nagyobbak pedig a legnagyobb természetességgel, együtt élnek vele.Bebizonyosodott, hogy a szabad játék lehetőséget ad a gyermek képzeletének, bátorságának kiteljesedésére. Arról nem beszélve, hogy boldogan, és mindig eseménydúsan történik mindez. Visszagondolva, a kisebb konfliktusok mindig a homokozó körüli, tárgyak civakodásán alakultak ki, de amint az erdőre mentek, gondtalanul és elmerülve játszottak egymással. A természet ennyire magával ragad, és biztonságot ad. Megtanít a fegyelemre és az élet körforgásának megfigyelésére. A réten áthaladva minden alkalommal láthatnak, hallhatnak vagy tapinthatnak valami újat, és izgalmasat.
A zöldséges kert állandó nyomon követése és a benne eltöltött folyamatos törődés, nagy örömmel tölti el őket. Ahogy egészen a mag vetésétől, a szüretelésig részesei lehetnek ennek a csodálatos folyamatnak. Maguktól eszükbe jut, hogy vízre van szüksége a növénynek. Tapasztalati úton igazán megszeretik és elsajátítják ezeket a folyamatokat, amik az élet részeit képezik.
Nagyon szerencsés minden gyermek, akinek lehetősége van a szabad levegőn játszani. Szülőként rendkívül fontosnak tartom, hogy amikor csak tehetjük, levegőn töltsük az időnket, ezáltal minél több dolgot tapasztaljunk és tanuljunk. Habár tudjuk, hogy ez nem mindig lehetséges. Szem előtt kell tartanunk, hogy ez a gyerekünk javára válik.
Sugár Anna
E honlap megfelelő működéséhez néha „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, ahogy azt más nagy webhelyek és internetszolgáltatók is teszik.